A LEGO Friends a LEGO egyik termékcsaládja, ami elsősorban 6–12 éves gyerekek számára készült, és színes, részletgazdag építőkészleteivel, karaktereivel és történeteivel már sok gyereknek szerzett örömteli órákat. A készletek főként Heartlake City nevű városban játszódnak, ahol öt fő karakter – például Olivia, Mia, Andrea, Emma és Stephanie – éli kalandjait, de az évek során további szereplők és helyszínek is felbukkantak. A LEGO Friends különlegessége, hogy az építést a kreatív szerepjáték lehetőségével vegyíti, ami egy igen termékeny, inspiratív, szórakoztató és izgalmas kombináció.
A LEGO szettek a hétköznapi élet minden területét felölelik, kicsit talán túl is mennek azon. Az újrahasznosító teherautó például, meg a kávézó, az állatklinika, a lakóházak, az iskola és az aquapark realisztikusak és életszerűek. A pónimosó már egy kicsit más kategória, viszont ez a gyerekeket, vagyis a célközönséget cseppet sem zavarja. Van még luxuskemping, disco és színiiskola is, de az űrakadémiát se hagyjuk ki semmi szín alatt a felsorolásból. A LEGO Friends szettek a témagazdagság mellett színesek, részletesen kidolgozottak, ami miatt egyszerűen jó velük játszani. A kis szereplők, figurák egészen egyedi stílusúak, és részletesebbek, mint a klasszikus LEGO minifigurák. Ráadásul sok-sok kiegészítővel rendelkeznek, például hajkefével, táskával vagy kisállattal, mint például az elektromos autós szettnél.
A LEGO Friends készletek különféle méretűek és bonyolultságúak, ezért minden korosztálynak van megfelelő szett. A kisebb készletek gyorsan összerakhatók, míg a nagyobbakat előbb fel kell építeni, mielőtt elkezdődhet a szerepjáték. Ez utóbbi nyilván egyik gyereknek öröm, a másiknak kevésbé, de a sokféleség ebben is megjelenik. Előnye még a sorozatnak, hogy a készletek teljesen kompatibilisek más LEGO termékekkel, így a gyerekek saját világokat alkothatnak a más LEGO sorozatokból származó otthoni készleteikkel kiegészítve. A LEGO Friends társas és egyéni játékra egyaránt alkalmas. A gyerekek a sok részletnek és figurának köszönhetően egyedül is élvezhetik az építés és a szerepjáték örömét, de egyszerre többen is játszhatnak a szettekkel. Akár a szülőkkel is, hiszen a fantáziadús témák és a szépen kidolgozott részletek miatt még nekik is szórakoztató lehet a játék, sőt igen jó beszélgetések apropója is lehet a gyerekekkel a világról és az életről.