Nemcsak az édes kiskutyus, vagy a néhány kismacska lehet az ember lelkitársa magányában. Erre az igényre ma már mintha az okostelefont ötlötték volna ki.
Az emberek magányosak, még a társaságban is, és mi lenne annál egyszerűbb, mint a zavarban vagy a magányban előkapni az okostelefont és pörgetni? Már pötyögni sem kell az érintőképernyő miatt, inkább csak olvasni, a képernyőt húzogatni lehet, és az érintőképernyőt „nyomkodva” írni. Érdekes az okostelefon lelkitárs szerepe, sokszor kimondatlanul, de betölti ezt a szerepet, hiszen nincs már az a privát szféra, ahova ne kísérné el az embereket. A legtöbb embert még a wc-re is elkíséri, ott se legyen magányos az illető, vagy nehogy lemaradjon valami aktuális értesítésről, üzenetről, vagy hírről.
Mindenki a most rabja, képbe kell lenni mindennel. Nem könnyű nyomás és elvárás ez, de a kor szülte ezt is, mi pedig alkalmazkodtunk hozzá, hiszen mi mást tehetnénk? Senki nem akar lemaradni a korról, amiben él, így azonosul hozzá. Kérdés, mivé válik az ember a folyamatos azonosulása által?