Az emberek nem egyformák. Felnőttek között is látni lehet, hogy egyesek helyes, mások téves munkamorállal rendelkeznek. A szabálykövetés, konfliktuskezelés, felelősségvállalás, alkalmazkodás és a jóra, minőségre való törekvés területein mind kiütköznek a tanult és örökölt sémák. A diákmunka hasznos és értékre nevelő tud lenni nagyon sok esetben. Egy olyan nagyobb diáknak, aki nem tud mit kezdeni magával szünidőben, miközben a szülei dolgoznak, igen nagy haszonnal jár a diákmunka. Mivel a fiatalok hajlamosak nyaranta ellustulni, főleg, ha nincs szigorúbb kontroll és elvárás fölöttük, ezért figyelni kell rájuk. Egy szülőnek felelőtlenség hagyni a nagyobb gyermekét rendszeresen délig aludni, egész nap televíziót nézni, vagy számítógépen szörfözni. Ennél sokkal hasznosabb, ha a fiatal keres egy számára megfelelő diákmunkát. Ezzel nemcsak pénzt keres, hanem szembesül azzal is, hogy ezt nem könnyű megszerezni, áldozatokat, lemondásokat követel. Az sem baj, ha néha eljut a korlátai határaihoz, itt a kulcs az, hogy ne adja fel. Így a kitartásban is edződik. Fontos megtanítani arra is, hogy az így megkeresett pénzt ne költse el egyszerre, hanem inkább fektesse be és takarékoskodjon. Abban az esetben, ha az álma egy értékesebb tárgy és szünidőben munkával megkeresi az árát, jobban fogja az adott tárgyat értékelni, miután megveszi. Egy lustálkodni hagyott fiatal felnőttként is hajlamos lesz erre. A szorgalmat lehet örökölni is, de jó példával és okos nevelési stratégiával meg is tanítható. Fontos a következetesség.
Miért hasznos egy diáknak nyáron dolgozni?
