Képernyő helyett dömper

A dömperrel való játék nemcsak izgalmas időtöltés, hanem rendkívül hasznos is a gyerekek fejlődése szempontjából

A dömper generációk óta nagy kedvence a gyerekeknek. A legtöbb kisfiú szeme felcsillan, amikor meglát egy színes, guruló, billenő platós nagy járművet. A titok abban rejlik, hogy ez a műanyag jármű visszaadja a valódi munkagépek hangulatát, így a kicsik úgy érezhetik, hogy igazi építkezésen, útépítésen, vagy felújítási munkálatokban vesznek részt. A nagy rakodófelület, ami általában billenthető, lehetővé teszi, hogy homokot, kavicsokat, játékokat, vagy építőkockákat szállítsanak egyik helyről a másikra. Ha elég nagy a jármű, akár még egymást is. Ezzel beleélhetik magukat a valódi munkások szerepébe. Ez a játék elég sok sikerélményt ad, mert minden tevékenység, minden rakomány pontos célba juttatása a jól végzett munka örömét nyújtja.

Általában erős, strapabíró műanyagból készítik, így bátran használhatják a gyerekek kint és bent is. A kerti homokozóban, vagy bent a szobában is jól bírják a mindennapi játék során előforduló kihívásokat és kalandokat. A kerekek általában vastagok, masszívak, jól haladnak a „nehezebb terepen” is, például füves, homokos, vagy kavicsos felületen.

A dömperrel való játék nemcsak izgalmas időtöltés, hanem rendkívül hasznos is a gyerekek fejlődése szempontjából. Miközben játszanak, rengeteget mozognak, tolnak, húznak, pakolnak, ami segíti mozgáskoordinációjuk és az izmaik fejlődését. Játék közben fejlődik a finommotorikus készségük is, hiszen folyamatosan rakodnak, pakolnak, billentenek, így a kézügyességük és térérzékük is javul. Mindemellett nagyon fontos, hogy az ilyen játék segítségével megtanulják, hogyan kell koncentrálni, figyelni, hiszen a rakomány biztonságos célba juttatása igazi odafigyelést igényel.

A dömper tökéletesen alkalmas arra is, hogy közösen játsszanak vele a gyerekek. Együtt építhetnek homokvárakat, vagy akár nagy építkezéseket is megálmodhatnak, így közben megtanulják a csapatmunkát, a közös problémamegoldást, és természetesen az egymásra figyelést, együttműködést is. Szintén nagyszerű, hogy ezek a játékok serkentik a képzelőerőt, fejlesztik a kreativitást, mert a gyerekek játék közben újabb és újabb történeteket találnak ki. A dömperek generációk óta töretlen népszerűségnek örvendenek, dacára a mobilképernyők és a technológia térnyerésének.