Hogyan találj fékszervízt Budapest környékén?

Fékszervíz Budapest előtt

Békéscsabán születtem, kisebb nagyobb kihagyásokkal ott is éltem jó darabig, eleinte egyedül, aztán már a párommal. Amikor kapott egy igen jó ajánlatot Pesten, felszedelődzködtünk és indult is a menet, helyi fodrászt, körmöst, orvost találni, és többek között kell egy új fékszervíz Budapest közelében. Otthon könnyű dolgunk volt, mert párom unokatestvére szerelőműhelyben dolgozik, ráadásul nekem közel is a volt munkahelyemhez, úgyhogy gyakorlatilag munkába menet leadtuk, ebédszünetben kinéztem, hogy minden rendben-e, este meg akár el is hoztam, és ennyi volt egy műszaki. Szerettem volna, ha a fékszervíz Budapest XX: kerületében ugyanilyen kényelmesen közel lenne, de persze ez nem tűnt épp reális lehetőségnek, ami csak úgy az ölünkbe hullik. Ha így alakul, nem bánjuk, de hát, nem sok esélyt adtam a dolognak. Ezzel a párom is így volt, de persze valamilyen nyomon el kell indulni. Egyrészt megkérdeztük az unokatesóját, nem-e tudna valakit ajánlani? Tudott, mert egy ex kollégája feljött Pestre, de a város másik végén, gyakorlatilag már Óbudán van a műhely, az meg nem pont ez a kényelmes verzió, amit elképzeltünk. Úgyhogy abban maradtunk, hogy ez egy nagyon jó B terv, de mi azért körülnézünk a környékünkön.

Hol lapul jó fékszervíz Budapest XX. kerületében?

Az internet és a Google a mi jó barátunk. Már pár hete fenn laktunk, túlestünk a hurcolkodás okozta fáradtságon, kipakoltam a dolgainkat, felfedeztük a környéket. Nekem ekkor még nem volt új munkám, úgyhogy ügyintézni nagyrészt én jártam, ahol lehetett, igyekeztem a párom tehermentesíteni. Éppen ezért a netes keresést is magamra vállaltam, ami úgy indult, hogy szépen bepötyögtem a google-ba: fékszervíz Budapest. Ez a vártnál jóval több eredményt hozott, úgyhogy végül térkép alapján szűkítettem a kört, a Haller utca nincs tőlünk messze, és ott akad is pár műhely. Este vicces mód párom is azzal jött haza, hogy körbekérdezte a munkatársait – legalább volt közös témája az új kollegáival, és haverkodhattak egyet – és az egyik srác szerint a legjobb fékszervíz Budapest környékén a volt iskolatársáé, az meg pont itt van a Hallerban. Ördöge volt, mert amit ő mondott, benne volt az én találataim között. Na, hát ez isteni szerencse, ha órákig keresgélek, más fékszervíz Budapest XX kerületében úgysem lesz, amire ajánlásunk van. Úgyhogy azzal kezdünk, kipróbáljuk, aztán meglátjuk. A fékjavítás árak igazából mellbe vágtak elsőre, de megnéztem másik hármat, és úgy tűnik, hogy bizony ennyibe kerülne egy féknyereg felújítás Budapest bármelyik szervizében. Más téren is hozzá kellett szoknunk a fővárosi árfekvésekhez, az autójavítás sem volt kivétel. Párom egy darabig dédelgetett olyan álmokat, hogy a fékjavítás otthon is megoldható, majd ő megcsinálja, de aztán szembesült vele, hogy ez azért egy panel előtt az utcán nem ugyanolyan, mint a kis kertedben a garázskapu előtt. Én nem is bánom, őszintén szólva, mert a féket inkább nézze meg szakember. Márpedig amióta felhurcolkodtunk, a fékút eléggé megnőtt, nem is mozdultunk ki azóta csak párszor bevásárolni.

A fékszervíz Budapest műhelyeiben

Egyik nap tehát feltelefonáltam a kipécézett fékszervíz Budapest szerte hirdetett számát. Sajnos foglalt volt, de negyed órán belül visszahívott egy kedves srác, és sikerült időpontot egyeztetni. Mondta, hogy ki tudnak szállni hozzánk, ha nem merek a fékszervíz Budapest Haller utcai címéig elvezetni, de ezt végül köszönettel elutasítottam. Voltak persze fenntartásaim, de azért annyira még nem rossz a fék, pláne, ha nap közben a legkisebb forgalomban vágok neki a tíz perces útnak. Nem is lett belőle végül baj, kicsit zabszem volt a fenekemben, amíg vezettem, de odaértünk egyben. Később kiderült, hogy a fékszervíz Budapest ezen részén elég jól ismert, mert egy későbbi kolleganőm is járt már náluk. Amúgy kifejezetten csajbarát az elhelyezkedés, mert nagyon könnyű volt megtalálni. Persze tudom, nem minden nő tájékozódik rosszul, de azok nevében, akik igen, én hálás voltam. Sokat persze így ránézésre nem mondhattak nekem. Mivel napközben mentem, nem kellett sorban állni, hogy mit is akarok, azonnal le tudtam adni az autót. Sőt, azt is mondták, hogyha gondolom, megvárhatom az első vizsgálódást, mert rá tudnak nézni már most. Inkább azt kértem, hogy telefonáljanak rám, mert a fékszervíz Budapest olyan részén van, ahol addig még nem jártam és szerettem volna sétálni kicsit.

Végeredmény a fékszervíz Budapest Haller utcájában

Utólag be kell látnom, hogy ez a séta jó ötlet is volt, meg nem is. Vannak izgalmas dolgok a Haller utca táján, mert a fékszervíz Budapest, ha nem is legszebb, de régi városrészében fekszik. Viszont olyan nehezen jutsz át egyik oldalról a másikra, hogy a romantikus andalgó kis sétám fele gyakorlatilag azzal telt, hogy különböző lámpákra vártam, hogy zöldre váltson végre. Egy idő után aztán felhívott a fékszervíz Budapest XX kerületéből, hogy sajnos alkatrész csere lesz, mert a fékbetét kopás határ már jóval vastagabb betétet ír elő, mint a miénk. Hát, ez van. Még sétáltam kicsit, mire visszaértem, kész is voltak vele. Azóta is rendben a fék, úgyhogy ezennel a szervizünket is megtaláltuk.